Fejlesztések Várpalotán!

Várpalota

Várpalota

A Tési-domb egy Várpalotai városrész, melyben lényegesen javult az ott lakók életminősége. Fejlesztették a közvilágítást, mely a többgenerációs közpark kihasználhatóságát is nagyban befolyásolja. Megfelelő világítás nélkül csak világosban lehetett volna használni, de így az eszközök nagyobb kihasználtságát érték el. Megerősítették a közbiztonságot is. Kialakítottak egy polgárőrségi bázist a volt Béke étteremben, diszpécserközpontot hoztak létre és térfigyelő kamerákat is kihelyeztek. Felújítottak kilenc lakóházat, közutakat, járdákat, de új parkolóhelyeket is kialakítottak. Mindezzel a városrész leszakadását kívánták megakadályozni. Egy konzorcium, melynek az önkormányzat is tagja volt adta össze a szükséges pénzeszközt, de nem utolsó sorban a sikeres pályázat által elnyert összeg teremtette meg a rehabilitáció lehetőségét. A pályázat által elnyert támogatás az összberuházás bruttó költségének, mely több mint 600 millió volt, a 79 %-át tette ki. A fejlesztés 2011-2013 között zajlott le. Érdemes volt pályázni.  Látogasson el honlapunkra, a http://varpalota.hu/index.php/hu/ oldalra és tudjon meg többet!

Várpalota

Várpalota

 

Kövesd velünk a divatot!

Mindig is érdekelt a divat? Figyelemmel kíséred minden évben az aktuális trendet, és szívesen olvasol erről? Ha drágának találod a divatlapokat, akkor azt javaslom neked, hogy válassz egy olcsó megoldást, hogy követhesd a divatot, és ez nem más, mint online divatmagazinunk ahol mindent megtalálsz, képeket, cikkeket, érdekes olvasni valókat. Mivel a csinos öltözködéshez hozzátartozik a kiegészítő is, amiről szintén itt találsz hasznos olvasni valót, így sokkal könnyebben el tudsz igazodni a divat világában. Biztos vagyok abban, hogy barátnőidet is érdekli a divat világa, ezért nyugodtan hívd fel figyelmüket online magazinunkra. Érdekes olvasni valókért, naponta frissülő tartalomért keressétek fel web oldalunkat. Ha a divatról beszélünk, nagyon fontos a szép bőr, a szép haj, ezért nézz be szolgáltatási rovatunkba, ahol szépségápolással is foglalkozunk, kozmetikai tanácsokat is kaphatsz, ami szintén jól jön majd számodra. Continue reading

Hírek, minden témában online újságunkon.

hírekSzeretettel köszöntjük az oldalra ellátogató olvasókat! Remélem mindenki talál olyan cikket, olyan hírt, amiről szeretne még többet megtudni, ami igazán érdekes az ő számára. Híreink nap mint nap frissülnek, és olyan érdekességekkel fűszerezzük oldalunkat, ami sok embert érint, ami mellett nem megyünk el egykönnyen. Történjen az esemény akár országunkban akár külföldön, célunk, hogy első kézből tudósítsunk a fontosabb dolgokról. Ha megtetszik oldalunk tartalma, vagy van hozzászólni valója,  látogassa akár naponta a weboldalunkat, és informálódjon általunk a Világ dolgairól. Naprakész hírekkel szolgálunk olvasóinknak!

Led kalkulátor segít a megtakarításban!

Led kalkulátor

Led kalkulátor

Azoknak, akik még nem határozták el magukat véglegesen a Led-es világítás mellett, segítségükre lehet a Led kalkulátor, mely segítségével kiszámolható lesz az energiamegtakarítása az otthonának. Ezzel a rendszerrel, ezzel az energia megtakarítás kalkulátorral meggyőzheti magát, vagy a többi családtagot arról, hogy érdemes a régi izzólámpákat minél előbb lecserélni egy csekély energiafogyasztású Led-es világításra. Itt a saját szemével győződhet meg arról, hogy egy igencsak megtérülő befektetés a család számára az izzók korszerűsítése. Ha már meggyőződött erről, tekintse meg a Lednagyker hatalmas kínálatát, ahol versenyképes árakkal várják a vásárlókat, érdeklődőket. Continue reading